Szonda Tamás

Ügyvezető
szonda.tamas@innopod.hu

2001-ben végeztem a Veszprémi Egyetemen (ma Pannon Egyetemen) közgazdászként. Egyetemi éveim alatt számos innovációban és egyetemfejlesztő munkában vettem részt, először nemzetközi diákszervezeti tagként, majd a hallgatói önkormányzat elnökeként, végzésem évében a Karrier Iroda alapító igazgatójaként, majd a diplomám megszerzése után az egyetem PR-igazgatójaként.

2000 óta foglalkozom csoportokkal, emberekkel, közösségek és szervezetek fejlesztésével, 2003 óta tartok tréningeket, műhelymunkákat civil és céges csoportok számára. Referenciáim kiterjednek a non-profit, az állami és a for-profit szektorra. 2006-2012 között a Hexolut Consulting egyik tulajdonosaként és ügyvezetőjeként, valamint 6 évig a Készségfejlesztő Tréningek Üzletág vezetőjeként építettem vállalkozásunkat, edzettem vezetői képességeimet. 2012. óta az Innopod Solutions ügyvezetőjeként, 2020. óta az Innopod Akadémia ügyvezetőjeként és felsővezetői tanácsadójaként funkcionálok.

Kutatom és fejlesztem a magyarországi civil szektort, eltökélt zászlóvivője vagyok a nem-formális oktatás elterjesztésének. Több alapítványban elnökként vagy kurátoraként a hallgatói és civil élet fejlesztésével foglalkozom. Szabadidőmben szívesen horgászom, miközben újabb ötleteken, fejlesztéseken dolgozom.

Publikációk:

Hexolut a készségfejlesztésben cikk (A NAGYBETŰS Alumni Kiadvány- 2009./3.)
Vezetési és szervezési ismeretek civil vezetőknek (VEHA kiadvány, 2009.)
Civil Fiatalok – Fiatal Civilek 1-4. (VEHA kiadvány, 2005-2008)
Civil Fiatalok – Fiatal Civilek – A Könyv (VEHA kiadvány, 2011)

Legfontosabb személyes referenciák

Cégnév Képzési program tartalma
Audi Hungária Motor Kft. – Győr Csapatépítés és ellenállás-kezelési képzések megtartása
Budapest-Zugló Önkormányzata – Budapest Folyamatfejlesztés Lean alapelvek alapján projektben szervezetfejlesztési szakmai támogatás
Doktoranduszok Országos Konferenciája – Budapest Csapatépítés, konfliktuskezelés és kommunikációs tréningek tartása
Foton Nyílászáró Szerkezeteket Gyártó Kft. – Sopron Komplex szervezetfejlesztési program vezetőfejlesztéssel, stratégia- és jövőképalkotással és folyamatfejlesztéssel (HEFOP projekt keretében)
Generali Providencia Rt. – Budapest Tréningsorozathoz kapcsolód teljes körű projektmenedzsment tevékenység ellátása
Gravoform Kft. – Budapest Komplex szervezetfejlesztési program megtartása és vezetői készségfejlesztési tréningek, műhelymunkák tartása
Grundfos Magyarország Gyártó Kft. – Tatabánya Vezetőképzés és együttműködés-fejlesztési tréningek tartása
Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája – Budapest Nagycsoportos csapatépítés és vezetőképzési tréningek, szervezetfejlesztési műhelymunka tartása
Hankook Tire Magyarország Kft. – Rácalmás Együttműködés-fejlesztési és vezetőképzési tréningek tartása
MAGYAR SUZUKI ZRT. – Esztergom Közép- és felsővezetőknek szóló (közel 180 fő) vezetői készségfejlesztő programsorozat megtartása, menedzselése 2006 óta
Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Mesterek képzése, csoportvezetők képzési programja és készségfejlesztő programok
OBI Hungary Retail Kft. – Budapest Beszerzési folyamatok fejlesztéséhez kapcsolódó munkakör elemzési tevékenység és kompetencialapú kiválasztási program kidolgozása
Pannon Egyetem – Veszprém, Széchenyi István Egyetem – Győr, NYME Savaria Egyetemi Központ – Szombathely, Sopron, Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Budapest Csapatépítő tréningek és civil szervezetfejlesztő programok hallgatói közéleti vezetőknek
Szempont Alapítvány Vezetői szupervízió és coachnig