Az Innopod Kft. ügyfélkapcsolati igazgatója vagyok, emellett szervezetfejlesztő tanácsadó és tréner.
Az ELTE-n végeztem történelem-német szakon, majd a berlini Humboldt Egyetemen szereztem diplomát Master of European Studies szakon, politológia szakirányon. A doktori iskola után hazatértem, itthon az Antall József Alapítványt építettem fel és vezettem főigazgatóként. Ez idő alatt kezdtem aktívan szervezetfejlesztéssel és közéleti kommunikációval foglalkozni, és elvégeztem a Hexolut Consulting, majd Barlai Róbert trénerképzőjét. Első komoly tréneri munkám az esztergomi Suzuki vezetőfejlesztő programjában való részvétel volt, és az autóipar iránti érdeklődésem meghatározóvá vált.
Ennek jegyében lettem 2011-ben a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának belső trénere. Az első években a magyar művezetők képzési programjának kidolgozása és megvalósítása, majd a vezetői utánpótlásnevelés és a német vezetők interkulturális érzékenyítése is tartozott hozzám. A továbbképzés jegyében a TRIGON Entwicklunsberatung „OE Professional” című képzését végeztem el, ezután a gyár felsővezető programjait vezettem szervezetfejlesztő tanácsadóként.
A Mercedes-Benz-nél töltött hét év második felében – új kihívásként – a kormányzati kapcsolatokért feleltem.
A tréneri/tanácsadói munkához való visszatérés jegyében 2018-ban csatlakoztam az INNOPOD szakmai közösségéhez. Itt is megmaradt fő munkaterületként a német hátterű autóipar, a termelési vezetők képzése, szervezetfejlesztő folyamatok támogatása.